Nemes cél érdekében sportoltak a nyíregyházi általános iskolások
Első alkalommal rendezett jótékonysági sportgálát a Rádió 1 és a Kelet-Magyarország hétfő délután Nyíregyházán.
A sportgálán a megyeszékhely 5 általános iskolája képviseltette magát, a diákok pedig sor-és váltóversenyben mérték össze gyorsaságukat a Bem József Általános Iskola tornacsarnokában. A gálán kiemelkedően teljesítettek a csapatok, és nagy küzdelem során a házigazda Bem Iskola együttese bizonyult a legfürgébbnek, így ők gazdagodtak az első helyezettnek járó aranyéremmel.
Az ezüstöt érő második helyet a Móra Ferenc, míg a bronzérmes harmadik helyet a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai vihették haza.
A jótékonysági rendezvényen nem voltak szűkmarkúak az adományozók, hiszen közel 100 ezer forint gyűlt össze, amelyet a szervezők a Jósa András Oktatókórház Beteg Gyermekekért Alapítvány számára ajánlottak fel.
janocsik, cs, 2011-12-22 19:37Posztgraduális Tudományos Továbbképzés
„PSZICHOFARMAKOLÓGIA” címmel POSZTGRADUÁLIS TUDOMÁNYOS pontszerző (6 kredit, Kódszám: DEOEC/2011 II./00260) TOVÁBBKÉPZÉST szervezünk PSZICHIÁTEREK, PSZICHIÁTER REZIDENSEK,
HÁZIORVOS KOLLÉGÁK részére, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait.
Időpont: 2011. szeptember 15. (csütörtök) 14.00 óra
Helyszín: Sántha Kálmán Szakkórház Non-profit Kft. Oktató Terem
4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.
Előadók:
Dr. Kancsev Alexander, osztályvezető főorvos
Diabetes mellitus és Alzheimer szindróma genetikája
Dr. Seres Imola, PhD. hallgató
A szkizofrénia genetikája
Dr. Pollák Csaba, főorvos
Postpartum pszichés zavarok
Tesztírás
Dr. Erdélyi Ágnes
Orvos-igazgató
cserepes, k, 2011-09-13 06:17Régió vezetői tisztségben az ápolási igazgató

A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete (MÁIE) az Észak-alföldi Régióvezetői tisztségre 2011. 04. 27.-én Budapesten tartott közgyűlésén Móricz Istvánnét, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. ápolási igazgatóját választotta meg.
A MÁIE szakmai érdekképviseleti szervezetként alakult meg 1992-ben. Feladata az ápolásmenedzsment területén dolgozó munkatársak segítése, közös érdekeik képviselete, javaslatok megfogalmazása, szakmai anyagok véleményezése, illetve részvétel az ágazati Érdekegyeztető Tanács döntés-előkészítő munkájában. Az egyesület fontosnak tartja a az együtt,űködő kapcsolattartást a társszervezetekkel, így a Kórházszövetséggel (MKSZ), az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével (EGVE), a Magyar Szakdolgozói Kamarával (MESZK), a Magyar Ápolási Egyesülettel (MÁE).
Móricz Istvánné több szakképesítés mellett egyetemi okleveles ápolói (MSc), és Europan Organisation For Quality (EOQ) minőségügyi rendszermenedzseri diplomákkal, valamint több mint 25 éves ápolásvezetői, szakfelügyeleti, és közigazgatási tapasztalattal rendelkezik.
A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán oktat. Az ápolóképzés ”Örökös Tagjaként” a gyakorlatorientált képzés elkötelezett híve. 2011.01.01-től felkérés alapján az Egészségügyi Holding ZRt. ápolási igazgatója. A Holding területén feladata a 4 tagkórház közel 3200 fő szakdolgozójának felső-, és közép-szintű ápolásmenedzsmentjének összehangolása, irányítása, kutatás tervezése, szervezése, és az ápolás fejlesztése.
Régióvezetői tisztségében, a térségben az ápolásvezetés innovatív párbeszédét segíti elő, amely magába foglalja az együttműködési lehetőségek vizsgálatát, az ágazatban dolgozók tapasztalatcseréjének megvalósítását. Emellett az egészségpolitikai elvárásoknak megfelelően, az ápolási gyakorlat, az ápolóképzés és továbbképzés, a kutatás fejlesztés összehangolását tervezi, annak érdekében, hogy az ápolói szakma méltó rangjára emelkedhessen.
janocsik, k, 2011-05-31 14:40Adomány a vörös iszap katasztrófa károsult gyermekeinek
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. és valamennyi tagkórháza (Nyíregyháza, Mátészalka, Nagykálló, Fehérgyarmat) fontos feladatának tartja a társadalmi szerepvállalást olyan területeken is, amely közvetlenül nem kapcsolódik az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A vörös iszap által okozott környezeti katasztrófa károsultjainak megsegítésére számos szervezet fogott össze.
2010. októberében az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt is jótékonysági koncertet szervezett kicsiknek, ahol nagyon sok gyermek ajánlotta fel segítségét gyermektársainak. A koncertre érkezők saját játékaik közül hoztak felajánlásokat. A koncert bevételét gazdagította az a pénzadomány is, melyet a betegek, kollégák, látogatók dobtak be a tagkórházak bejáratánál elhelyezett pénzadományt gyűjtő urnákba.
A felajánlott játékokon felül az Alma Együttes koncertjéből befolyt bevétel, a Holding tagkórházaiban működő szakszervezetek által felkínált támogatás összege, a dolgozók, a betegek által a kihelyezett urnákba tett összeg, a devecseri gyermekeket segítette. A teljes bevételből 20 darab gyermek kiságyat és 12 darab heverőt sikerült a katasztrófa sújtotta családoknak átnyújtania az Egészségügyi Holding Zrt-nek.
2010. április 4-én Devecser polgármestere Toldi Tamás vette át a településen az Egészségügyi Holding Zrt. adományát Dr. Kiss Zoltán Tamás vezérigazgatótól.
A polgármester megköszönte az ország figyelmét, mint mondta, az emberek segíteni akarása nagyon sok család életét könnyítette meg az újrakezdésben. Devecser első embere szerint a tragédia után félévvel már csökken a figyelem, ezért is örültek a településen kárt szenvedett családok az újabb adománynak.
janocsik, cs, 2011-04-14 08:28Rajzpályázat - "Így vigyázok az egészségemre"
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. vezetése
tisztelettel és szeretettel meghív Téged és kísérődet az Így vigyázok az egészségemre c. rajzpályázat eredményhirdetésére
2011. március 25-én, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. új éttermébe!
Részletes információk a csatolt mellékletben.
janocsik, k, 2011-03-08 11:23Nehéz helyzetben a rajzpályázat zsűritagjai
Az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. 2010 év végén hirdette meg két korosztályban (6-10 éves és 11-15 éves) az „Így vigyázok az egészségemre!” című rajzpályázatot, amelyen szabadon választott technikákat alkalmazhattak a jelentkezők. Fontos szabály volt, hogy a rajzokhoz Hozzájáruló nyilatkozatot is be kellett nyújtani, valamint a lapok hátoldalain fel kellett tüntetni a nevet, korosztályt is.
A beérkezett 156 pályamű alaposan feladta a leckét a zsűri tagjainak, hiszen számos ötletes, szép munka közül kell a legjobbakat kiválasztani. A színes rajzok között akadtak ceruzával, vízfestékkel készített rajzok, illetve montázsok is. Kiemelkedően sok rajz érkezett több iskolából is, amelyeket a zsűri külön kíván jutalmazni.
A beérkezett pályaművek közül a zsűri hamarosan kiválasztja a legjobbakat és március végén ünnepséggel egybekötve kerülnek kihirdetésre a nyertesek, ahol a beérkezett rajzokat is megtekinthetik az érdeklődők.
A zsűri tagjai:
Dr. Fábián Antal festőművész, főorvos (Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft.)
Móricz Istvánné ápolási igazgató (Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt.)
Ráczné Bereczky Zita mentálhigiénikus, könyvtáros (Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Nonprofit Kft.)
Szarka Judit rendezvényszervező (Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt.)
janocsik, h, 2011-02-28 10:47Hamarosan indul a Tömbkórház Projekt
Tájékoztató a csatolt mellékletben.
janocsik, k, 2011-02-08 08:05Részleges LÁTOGATÁSI és FELVÉTELI TILALOM a Gerontopszichiátrián !
A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Nonprofit Kft. vezetése ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy a kórház vezetése részleges látogatási és felvételi tilalmat rendelt el, a kórház Nyíregyházán, a Sóstói úti részlegen található Gerontopszichiátriai Osztályán. A látogatási és felvételi tilalom bevezetésére az osztályon megjelenő rota vírusfertőzés továbbterjedésének megakadályozása miatt van szükség, mind a betegeink, mind a hozzátartozók érdekében.
A részleges látogatási tilalmat az intézmény vezetése 2011. február 1-től visszavonásig rendelte el.
Az osztályon ápolt betegink hozzátartozói a www.kallokorhaz.hu vagy a www.ehzrt.hu internetes oldalon, illetve a médián keresztül tájékozódhatnak a tilalom feloldásának időpontjáról.
Megértésüket, együttműködésüket köszönjük!
Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Nonprofit Kft.
vezetése
janocsik, k, 2011-02-01 15:22Tíz éves a gyermekrehabilitáció
Jubileumi gyermekrehabilitációs tudományos ülés és Fizioterápiás Világnap Nyíregyházán
Tízedik évfordulóját ünnepelte a Jósa András Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztálya és szakrendelései. Ebből az alkalomból az osztály munkatársai tudományos napot szerveztek és mivel a gyermekrehabilitáció nagyrészt a fizioterápiára épül, ezen a napon tartották a Fizioterápiás Világnapot is a Magyar Gyógytornászok Egyesületével közösen.
A tudományos ülésen nemcsak a megye rehabilitációs szakemberei és fizioterápiás szakdolgozói találkoztak, hanem a megyén kívüli intézmények, például a Debreceni Gyermerehabilitációs Központ vagy a miskolci gyermekrehabilitációs osztály is a konferencia vendégei voltak.
A rendezvényt Med. habil. Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna, a DEOEC Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina tanszék tanszékvezetője nyitotta meg, aki saját, dedikált könyvével üdvözölte és köszöntötte Dr. Pethő Ágnes osztályvezető főorvost. Az osztály munkájának elismerése lehet az is, hogy számos szakmabeli fejezte ki köszönetét, elismerését a főorvos és közvetlen munkatársai felé.
A több mint 100 résztvevő a tartalmas és színes előadásoknak köszönhetően betekintést nyerhetett a gyermekrehabilitáció magyarországi helyzetébe, illetve megismerkedhetett az osztály tíz éves múltjával. Olyan viszonylag új módszereket láthatott, mint a HRG (gyógyúszás) és betekintést nyert a „Kérlek segíts” Alapítvány munkájába is.
A DEOEC Egészségügyi Főiskola nagyterme előtt posztereken mutatták be azt a változatos és magas színvonalú munkát, amely az osztály elmúlt tíz évét jellemezte. Emellett arra is lehetőség volt, hogy az esetismertetések mellett a posztereken a gyógylovaglás eredményeit is felvillantsák.
janocsik, h, 2010-10-25 13:26Hamarosan birtokba vehetik a munkatársak az új konyhaépületet
Elkészült a másfél milliárd forintos beruházás keretében az új konyha és étterem a Jósa András Oktatókórházban. A tényleges átadás előtt, 2010. szeptember 15-én sajtótájékoztatóval egybekötött bejárást tartott Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Kiss Zoltán Tamás, az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő és Dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Az új, kétszintes, mélygarázzsal ellátott konyhaépület nemcsak nagyobb volumennel, de gazdaságosabban is üzemel majd – hangzott el a sajtóbejáráson.
A Pólus Program hozománya a megújult kórházi étterem – erről Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke beszélt a sajtótájékoztatón. Az elnök kiemelte, hogy a kor követelményeinek megfelelő közösségi tér jöhetett létre a nyíregyházi egészségügyi beruházás kezdetén. A beruházás időben elkezdődött és időben befejeződött, nem utolsósorban pedig kiválóan lett megépítve az épület. A fenntartása költségmegtakarító, és a tervek szerint még profitot is fog termelni - fűzte hozzá Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő. A 3400 négyzetméteren fekvő új létesítmény napi 3000 adag étel előállítására lesz alkalmas, ami 6000 adagra bővíthető – emelte ki az egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Dr. Kiss Zoltán Tamás – így a jövőben akár a városlakók, vagy nagyobb intézmények kiszolgálását is el tudják látni. Dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a modern, 21. század kihívásainak megfelelő új éttermet egy-két héten belül vehetik birokba a munkatársak.
cserepes, sze, 2010-09-22 07:32





