Közlemény
A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház is csatlakozik az egészségügyi intézmények tiltakozó demonstrációjához, annak érdekében, hogy a szektor megkaphassa a finanszírozásból korábban elvont 25,5 milliárd Ft-ot.
Tiltakozásunk jeléül 2009. szeptember 24-én reggel 8.00 órakor intézményünk is kitűzi főépületére és telephelyeire (Addiktológia, Rehabilitáció-Kállósemjén) a zöld zászlót, a figyelemfelhíváshoz csatlakozó kollégáink pedig egyetértésük jeléül zöld szalagot viselnek ruhájukon. Jelen pillanatban az egység és az elszántság eszköze az, amely az egészségügyi szolgáltatásban dolgozók és a betegeink közös ügyét előre viheti, és ezt egyenlőre a szalag viselésével tudjuk demonstrálni.
stankoczil, sze, 2009-09-23 13:57Közlemény
Tisztelt látogatók!
A 175/2009. (VIII. 29.) a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló Kormányrendeletnek megfelelően 2009. szeptember 15-től közétettük a rendelet tárgykörébe tartozó gazdasági társaságokra, ill. azok vezetőinek juttatásaira vonatkozó adatokat.
Amennyiben meg szeretné tekinteni a nyilvános adatokat, erre --->EZEN <--- az oldalon van lehetősége. A dokumentumok az oldal felső részén megtalálható főmenü Közérdekű adatok > Gazdasági társaságok menüpontjának kiválasztásával a Megyei Közgyűlés bármely oldaláról elérhetőek.
stankoczil, sze, 2009-09-16 19:55Merre tovább pszichiátria?
10 évvel az agy évtizede után ! Szárnyalunk, vagy kullogunk ? címmel 3 napos pszichiátriai orvosi és szakdolgozói konferencia került megrendezésre a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórházban. A sokszínű előadássorozatok egyszerre szóltak a pszichiátriai történetéről, fejlődéséről, a jelen kor egyre sürgetőbb kihívásairól, az ezzel szemben álló jelenkori aggasztó egészség-politikai, és gazdasági helyzetről, fogyatkozó egészségügyi humánerőforrásról, a hézagos és sokszor ellentmondó jogi szabályozásokról, valamint az új technikai vívmányokról, a telemedicina lehetőségeiről.
A kerekasztal beszélgetések keretében bepillantást nyert a hallgatóság az Országos Pszichiátriai Központ feladataiba, elképzeléseibe és szűkös mozgásterébe.
stankoczil, cs, 2009-09-03 10:18Megjelent a MENTA 2009-es második száma
Megjelent a MENTA, Szakkórházunk egészségvédelmi lapja.
A tartalomból:
- Középiskolások vetélkedtek,
- Év-Kórháza 2008,
- Pszichés megbetegedések alakulása a válság miatt,
- Tanulva gyógyulni,
- Nyugalom háza,
- Nem várunk feltett kezekkel,
- Új utak az egészségügyben,
- Oktattak és vizsgáztattak,
- Ünnepélyes átadás,
- Nyaralt a győztes csapat,
- Látogatás...,
- Szakmai nap és kiállítás,
... és még sok más érdekes cikk, írás, vélemény a legújabb MENTA-ban, IDE KATTINTVA letölthető.
Dajnics Tamás, sze, 2009-08-12 10:30Semmelweis Nap
Semmelweis Ignácra, a magyar orvostudomány kiváló egyéniségére emlékeztünk június 30-án a Szakkórház Lovagtermében. A méltán híres orvos élete nem csak a tudomány, hanem az egészségügyben dolgozó valamennyi szakember számára kifogyhatatlan tanulságokkal szolgál. Türelem, lelki fejlődés, bölcsesség, bátorság és szeretet olyan adományok, melyekre a betegek ápolása, gyógyítása közben nagyon nagy szüksége van az egészségügyben dolgozóknak. A hivatást belső motiváció nélkül nem lehet végezni. Hinni kell abban, amit az ember cselekszik, amit akar, amit tehet, vagy amit álmodik. Tudni kell hinni a munkánk fontosságában, de ehhez szükség van a hivatástudatra, arra, hogy a lehető legmagasabb színvonalon gyógyítsunk és ápoljunk- hangzott el az ünnepségen, melyen az orvosok és ápolók mellett a háttérben dolgozók elhivatottságát is kiemelte Dr. Móré E. Csaba főigazgató, hiszen az ő munkájuk középpontjában is a beteg áll.
Az ünnepségen kitüntetéseket nyújtott át a vezetés azoknak a munkatársaknak, akik kiemelkedő munkájukkal példát mutatnak a mindennapokban.
stankoczil, p, 2009-07-03 07:01Szakkórházunk elnyerte az Év Kórháza címet!
Az „Év Kórháza 2008” kitüntető címet a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház vehette át a területi kórházak kategóriában.
A súlyponti kórház kategória győztese a Bács-Kiskun Megyei Kórház lett.
Az Egerben tartott ünnepségen a miniszter Dr. Székely Tamás hangsúlyozta, a szakkórházak nem területi kórházak, de szakmai definíciójuk kidolgozása még jelenleg is tart, így ezek az intézmények a területi kórházak kategóriában indulhattak.
A Bíráló Bizottság (Egészségügyi Minisztérium képviselője, a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete) a betegbarát és szolgáltatás orientált szakmai munka elismerése mellett olyan szemmel tekintette át a pályázó kórházak működését, ahol az egészségügyi szakemberekre rábíznák a legközvetlenebb hozzátartozójukat is. A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház számára a pályázat egy olyan megmérettetés volt, aminek eredménye megerősíti az intézmény vezetését abban, hogy jó úton halad a szolgáltatás és betegközpontú gyógyításban, amelyben kiemelt szerepet kap a prevenció, illetve a betegek társadalomba történő reintegrálásának elősegítése, a rehabilitáció. A jövő egy pszichiátriai szakmai centrum kialakítása, amelyet különös örömmel fogadott a szakmai kollégium elnöke, Dr. Harmatta János is. Az Év Kórháza elismerés 3 millió forinttal jár.
janocsik, sze, 2009-06-10 11:40Megjelent a MENTA 2009-es első száma
Megjelent a MENTA, Szakkórházunk egészségvédelmi lapja.
A tartalomból:
- Döntés után, integráció előtt
- Emlékezés Dr. Degrell István professzorra
- Tudat, valóság, identitás - Az MPT XV. Vándorgyűlése
- Emberi utak az idősgondozásban
- Egyénre szabott gondozás a hodászi otthonban
- Minőségfejlesztés a Szakkórház életében 2009-ben
- Plusz források pályázattal
- Síppal, dobbal, nádi hegedűvel - zeneterápia
- Családorvoslástól a pszichiátriáig
- Megalakult az Országos Pszichiátriai Központ
- Gyakorlatosok az Intézményben
... és még sok más érdekes cikk, írás, vélemény a legújabb MENTA-ban, IDE KATTINTVA letölthető.
stankoczil, h, 2009-05-04 11:44Ülésezett a Megyei Közgyűlés
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés sajtóközleményét adjuk közre:
INDUL A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK INTEGRÁCIÓJA
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat közgyűlése a mai napon felhatalmazást adott arra, hogy a 2009. február 26-i előzetes határozat értelmében induljon el az érintett kórházak integrációjához szükséges négy nonprofit, kiemelten közhasznú társaság létrehozása. Tekintettel az egészségügyi finanszírozási év kezdetére, a cégek 2009. október 1-től veszik át hivatalosan a megyei költségvetési intézményként működő kórházaktól az egészségügyi közfeladatokat. Az elkövetkező hónapok feladata, hogy az új szervezetek megszerezzék az ÁNTSZ-től a zavartalan átálláshoz szükséges működési engedélyeket, emellett pedig a megyei önkormányzat finanszírozási szerződést kössön az Észak-alföldi Regionális Egészségbiztosítási Pénztárral.
stankoczil, sze, 2009-04-29 12:00Középiskolások vetélkedtek
Intézményünk versenyt hirdetett középiskolás diákok részére a mentális egészség téma körében. Szakkórházunk elkötelezettséget vállalt abban, hogy a komplex pszichiátriai ellátás mellett kiemelten kezelje a prevenciót, az ismeretterjesztést és az oktatást. Megyénkből 12 csapat vett részt a vetélkedőn, közöttük a nagykállói Korányi, Budai Nagy Antal, záhonyi, demecseri, nyíregyházi Bánki Donát, Sipkai, Bencs László és a Zay Anna Szakközépiskola, a Krúdy Gimnázium, kisvárdai Bessenyei, illetve Szent László Gimnázium.
stankoczil, cs, 2009-04-09 12:53Ünnepélyes átadás
Április 3-án a Egészségügyi Minisztérium, a fenntartó Megyei Önkormányzat, egészségügyi, szociális és kulturális intézmények vezetői, a politika képviselői is jelen voltak a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház átadó ünnepségén.
Befejeződött Szakkórházunk átfogó rekonstrukciója és bővítése. Az elmúlt két év során jelentős megújuláson ment át az Intézményünk, új helyre került a járóbeteg szakellátás, kialakítottunk egy komplex járóbeteg ellátási struktúrát, ahol nemcsak a szakrendelők, hanem a gyógyszertár, a fizikoterápiás rendeléseink, a röntgen és a labor egy térben található. Ezzel megcéloztuk azt, hogy a járóbeteg ellátás útvonalait ne keresztezzék a fekvő beteg utakat.
stankoczil, cs, 2009-04-09 12:52

