Költöznek az osztályok

Erről tartott sajtótájékoztatót március 2-án Dr. Móré E. Csaba, az Egészségügyi Holding Zrt. innovációért és pszichiátriáért felelős főigazgatója

Az Egészségügyi Holding Zrt. ebben a változó és döntően gazdasági szinten megterhelő külső környezetben többek között azt tűzte ki célul, hogy a megyei betegellátásban a színvonal a rendelkezésre álló erőforrások mellett növekedjen. Az eddig döntően gazdasági területeken elért pozitív eredmények mellett ez az első olyan projekt, mely a pszichiátriai betegellátás magasabb szintjét biztosíthatja-hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Dr. Móré E. Csaba a pszichiátriáért és innovációért felelős főigazgató tartott.
A főigazgató elmondta, hogy a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Nonprofit Kft. három osztálya költözik új helyre 2010. márciusban, eltérő időpontokban.
A vezetés úgy döntött, hogy a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Nonprofit Kft. új telephellyel bővül, a nyíregyházi Sóstói úton található részleg egyik épülettömbjét veheti a három költöző osztály közül kettő igénybe. A régi III. Belgyógyászat épületének első és második emeletén az Addiktológiai Osztály, harmadik és negyedik emeletén pedig a jelenleg Kállósemjénben található Gerontopszichiátriai Osztály lesz található.
A költözés a betegek zavartalan ellátása érdekében több lépcsőben történik:
Először, március 3-5 között a nagykállói Bátori úti telephelyen található Addiktológiai Osztály költözik be Nyíregyházára, a Sóstói úti telephelyre.
Az említett osztályon a költözés gördülékeny lebonyolítása érdekében március 3-tól 5-ig nem vesznek fel új betegeket, addig a felvételre szorulókat a Szakkórház központi telephelyén (Nagykálló, Szabadság tér 13.) található osztályok veszik fel.
Ezzel párhuzamosan az osztályhoz rendelt gondozó és szakrendelés az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Szakkórház járóbeteg ellátásán (Nagykálló, Szabadság tér 13.) történik ezen a héten.
Az Addiktológiai Osztály és az Addiktológiai Gondozó és Szakrendelő március 8-tól már új helyen, Nyíregyházán a Sóstói út 62. szám lesz található. Nyíregyházán az Árpád utcán található Drogambulancia Ápriolis elejéig még a szokott helyen fogadja a klienseket, költözésének pontos időpontjáról időben tájékoztatjuk a lakosságot- mondta Dr. Móré E. Csaba.
Ezzel párhuzamosan a kállósemjéni telephelyen található Rehabilitációs Osztály költözése is megkezdődik a nagykállói Bátori úti telephelyre az Addiktológiai Osztály helyére. A Rehabilitációs Osztályon fekvő betegeket március 16-án költöztetik át az új helyre, a szintén Kállósemjénben található Gerontopszichiátriai Osztály pedig március utolsó szombatján költözik át Nyíregyházára a Sóstói út 62. szám alatt található telephelyre, ahol régebben a III. Belgyógyászat volt található.

Az Osztályok megváltozott elérhetősége: Sóstói úti telephely központi száma: 42/403-266

Osztályok elérhetősége:

I. Addiktológia, I. em.:
-Nővérpult :163
-Szoc. Munkás szoba: 168
-Főnővéri szoba : 175
-Betegfelvételi szoba: 265

II. Addiktológia, II. em.:
-Oszt. Vez. Főorvos : 160
-Foglalkoztató munkatárs szoba : 170
-Orvosírnoki szoba : 171
-Nővérpult : 173
-Orvosi szoba : 177

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux