Lelkünk egészségéért!

Októberben a Lelki Egészség Világnapja alkalmából a Megyeháza dísztermében rendezett Szakkórházunk hangversennyel egybekötött előadássorozatot.
A mentális zavarokkal szembeni stigma az egész társadalomban jelen van, ez nagy mértékben hozzájárul a társas kirekesztettséghez. A WHO szerint a stigmának károsabb hatása van az egészségre, mint maga a betegség. Szakkórházunk nem csak a média megjelenéseivel, de programjaival is szeretné elérni, hogy a mentális betegségben szenvedők megbélyegzését csökkentse, illetve olyan ismereteket is átadjon, amelyek birtokában az egyén is tehet mentális egészsége megőrzéséért.
A Világnap apropóján elsősorban középiskolás diákok hallgathattak meg előadásokat a szorongásról, az agresszió formáiról, arról, hogyan segítenek a társas kapcsolatok a mindennapi életben, illetve miért fontos játszanunk. A Korányi Frigyes Gimnázium végzős diákja Janics Ibolya szólt diáktársaihoz, kiemelte, „testünk és lelkünk harmóniája összekapcsolódik, egyik a másik nélkül nem teljes. Épp ezért a legfontosabb, hogy szeressünk, átérezzünk és megértsünk, hiszen egyformák vagyunk, pont azért, mert mind különbözünk.”
Az előadásokat a Harmónia Duó, Tóth Nándor és Tóthné Kulcsár Katalin koncertje zárta.

Az előadások anyagait ide kattintva tekintheti meg Dr.Kerülő Judit Dr. Pollák Csaba, Dr. Móré E. Csaba Dr. Andrássy Gábor

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux