Semmelweis Nap

Semmelweis NapSemmelweis Ignácra, a magyar orvostudomány kiváló egyéniségére emlékeztünk június 30-án a Szakkórház Lovagtermében. A méltán híres orvos élete nem csak a tudomány, hanem az egészségügyben dolgozó valamennyi szakember számára kifogyhatatlan tanulságokkal szolgál. Türelem, lelki fejlődés, bölcsesség, bátorság és szeretet olyan adományok, melyekre a betegek ápolása, gyógyítása közben nagyon nagy szüksége van az egészségügyben dolgozóknak. A hivatást belső motiváció nélkül nem lehet végezni. Hinni kell abban, amit az ember cselekszik, amit akar, amit tehet, vagy amit álmodik. Tudni kell hinni a munkánk fontosságában, de ehhez szükség van a hivatástudatra, arra, hogy a lehető legmagasabb színvonalon gyógyítsunk és ápoljunk- hangzott el az ünnepségen, melyen az orvosok és ápolók mellett a háttérben dolgozók elhivatottságát is kiemelte Dr. Móré E. Csaba főigazgató, hiszen az ő munkájuk középpontjában is a beteg áll.
Az ünnepségen kitüntetéseket nyújtott át a vezetés azoknak a munkatársaknak, akik kiemelkedő munkájukkal példát mutatnak a mindennapokban.

Főigazgatói Dicséret:
Dr Wischán Elek- főorvos
Deme Erzsébet – főnővér
Hajdu Gyöngyi – szociális munkás, csoportvezető

Semmelweis NapJutalomban részesült:
Kissné Dajka Éva- kontroller
Nagy Györgyné – diplomás ápoló
Lippainé Szabó Katalin – főnővér
Forró Ferenc – leköszönő főápoló
Kovács Bernadett – vezető asszisztens
Kiemelt főigazgatói jutalomban részesült:
Kozma Róbertné – minőségügyi koordinátor
Elismerésben részesült:
Tátrai József – műszaki csoportvezető
Virágos Sándorné – leköszönő szakszervezeti titkár
Lorberer Jánosné – takarítónő
Sőrés Tamásné – orvosírnok
Szuhi Valéria – foglalkoztató
Plajner Ferencné – laborasszisztens
Szántai Jánosné – gyógyszeres nővér
Csordás Andrásné – szakács
Petróczki Adrienn – ápoló, gyógyszeres nővér helyettes
Mihuczné Molnár Szilvia – diplomás ápoló
Arató Jánosné – takarítónő
Som Andrásné – takarítónő

Semmelweis NapMagyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara dicsérete:
Radó Sándorné – diplomás ápoló

Osztályvezető főorvosi kinevezés:
Dr. Pollák Csaba

Adjunktusi kinevezések:
Dr. Kozma István
Dr. Andrássy Gábor

Jubileumi jutalmak:
Berecz Miklósné – ápoló
Pintér Istvánné - ápoló

Hónap Dolgozója:
Dr. Hanyu Titanilla – orvos

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux