Megyei Almanach-ból: Dr. Wischán Elek - pszichiáter, főorvos

Dr. Wischán ElekA Sorsok, fordulók, Szabolcs - Szatmár - Bereg Megyei Almanach-ban a megyében élő kiemelkedő teljesítményt nyújtó, ismert és sikeres emberekről készített riportokat jelentetnek meg immár 10 éve. A 2008. decemberében megjelent évkönyvben két meghatározó személyiséggel rendelkező munkatársunkról jelent meg portré, melyet az alábbiakban olvashatnak:

Szálfaegyenes tartású, gerincét nem roppantotta meg sem az idő, sem a szakmán belüli hierarchia, sem a hadifogság, sem a betegellátás mindig is csúcsra járatott „nagyüzeme”. Dr. Wischán Elek pszichiáter főorvos túl a nyolcvanon, ma is naponta rendel. Szellemi frissességével, a tudományos haladást, az új információk megjelenését igyekszik azonnal a gyakorlatban alkalmazni. Albert Schewizert, a világhírű orvost, filozófust és Bach-kutatót juttatja eszembe, aki még hajlott korában is rendületlenül gyógyította az afrikai Lambaréné őserdejében a betegeket. Átélt már jónéhány átszervezést, tevékeny részese volt a minőségi ellátás szakosodásának. Energiáját nemcsak génjeiből meríti, hanem a piarista gimnáziumból is hozta. A háború töredékessé tette a szabályos életút folytatását.
Értelmiségi család fiaként látta meg a napvilágot 1926. július 9-én. Édesanyja, Bódy Sarolta tanítónő, édesapja dr. Wischán Elek tanügyi felügyelőként nevelte a két fiukat. Testvére egyetemi tanársegéd, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, sajnos már nem él.

Felesége, Nagy Éva közgazdász. Tőle a szépet, a jót látta, és amit a magyar irodalmi műveltség terén felmutathat, mind a nejétől származik. Fia, Elek telekommunikációs szakember. Az ő két gyermeke a 16 éves Etele és a 12 éves Emese. Lánya, Viktória bölcsész, szociológus, középiskolai tanár, kriminálpszichológiával foglalkozik, most még jogot is tanul, Debrecenben él.
Szegeden az Orvostudományi Egyetemen vette át oklevelét Wischán doktor 1953-ban. Pszichiáter szakvizsgáját Szegeden 1957-ben, a neurológiait Debrecenben 1960-ban tette le. A szentesi kórházban kezdett, ahol még nőgyógyászati műtéteket is végzett, akkoriban szinte mindenhez kellett értenie az orvosoknak. Ő mégis a pszichiátriát választotta. Dolgozott úgy, hogy az ország legnevesebb intézetéhez, a Lipóthoz tartozott minden. A szakvizsgához szükséges még egy gyakorlati év letöltése végett Nagykállóba került 1959. január 3-ától. Az akkori orvoshiány miatt Szabolcs és Nógrád politikai vezetése úgy döntött, hogy egyetlen orvos sem hagyhatja el a megyét. Foglalkozott hát neurológiával, pszichiátriával, addiktológiával.
1961-ben újabb kinevetés következett, Nyíregyházára helyezték a megyei kórházba. Az egész intézmény neurológiáját konzultálta, beleértve a traumatológiáját konzultálta, beleértve a traumatológiai eseteket, a fejsérüléseket, az újszülött ellátás neurológiai tennivalóit. Számtalanszor előfordult, hogy ebéd helyett konzíliumra hívták kolléhái.
Amikor már több orvost foglalkoztatott az intézmény, a nyíregyházi járóbeteg szakrendelés irányításával bízták meg. Időközben az igazságügyi elmeorvoslásnak is hódolhatott. Mutatja a fényképes igazolványt: negyven év multán is megbízó levelek sorakoznak az íróasztalán az igazságügyi vizsgálatok szakértői elvégzésére. Olyan ez, mint egy nyomozó munka – teszi hozzá. Kevesen választják az orvosok közül a pszichiátriát, a neurológiát, bár egyre nagyobb az igény iránta. Nem slágerszakma, de annyi szépséggel és csodával kápráztatja el a művelőjét, hogy akit egyszer rabul ejtett, soha nem tudna mással foglalkozni. 1966-ban visszakerült Nagykállóba osztályvezető főorvosnak, igazgatóhelyettesnek. Az 1986-ban bekövetkezett nyugdíjazásával semmi nem változott, hisz ma is rendel.
Élvezetesen beszél a szakmán belüli szemléletváltozásról, arról, hogy ma a biokémia, az agykutatás eredményei révén a régi típusú, elíró pszichiátria helyét átvette a molekuláris megközelítés és az organikus szemlélet. Az anatómia, a biokémia, a farmakológia forradalmi változása bebizonyította a kanti elmélet igazságát: ha egy kaput kinyitsz, további kapik, megoldatlan kérdések özöne zúdul rád. Soha nem érsz a végére.
Ma pedig ott tartunk, hogy a molekuláris biológia elvezetett a molekuláris pszichológiához. Például az agyban egy vegyület hatására kialakul egy folyamat, de ha gyógyszert helyettesítő semleges anyagot, placebót viszünk be, az is eléri ugyanazt a hatást. A természettudomány, a filozófia, a gondolat teremtő erejének keskeny mezsgyéjén járunk. A pszichiátriai kórképek az újabb gyógyszerek és a biokémia fejlődésének hatására olyan változáson mentek keresztül, hogy bizonyos kórképek teljesen eltűntek.
A világ jobbításának élményét, annak örömét senki nem veheti el Wischán főorvos úrtól. Országosan is egyedülálló, hogy naponta rendel. Nagyra becsülik nemcsak kollégái, hanem a szakma vezetői és a megye közigazgatásáért felelős tisztségviselők is. Számos kitüntetés után megkapta az Alkotói díjat. A legnagyobb örömöt azonban ma is a hivatás gyakorlása adja. Számára minden eset más és más, a gyógyítás mindent elsöprő megelégedésével fordul a rászorulók felé.
Generációk tagjai köszönhetik gyógyulásukat a nagy tudású, de igen szerény főorvosnak. Neki már van mire szerénynek lennie…

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux