Segítség a hátrányban

A világ egyre bonyolultabb, egyre több mindenhez értünk, ugyanakkor a legfontosabb, az egymáshoz, az emberekhez való viszonyunk az, ami a leginkább megsínylette a felgyorsult életet Pedig egyre többen szorulnak segítségre. A civil szféra mozgósíthatja a rejtett tartalékokat, amelyekkel olyan embereken segíthet, ahová már nem jut elég figyelem, fény.

A META Klub, maga mellé állította a Szakkórházat és a Szent György Lovagrendet annak érdekében, hogy Karácsony előtt mosolyt varázsoljon olyan emberek arcára, akik a mindennapok küzdelmeiben szinte már felőrölték a maradék erőtartalékukat is. Jótékonysági koncertet szervezett a két egyesület a Szakkórházzal közösen, melyen Gerendás Péter és a Polip együttes lépett színpadra. A jótékonysági koncert bevétele a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületét, valamint az idős és a tartós gondozásra szoruló pszichiátriai betegek körülményeinek javítását segítette.
A gazdasági előrejelzések nem ígérnek kedvező feltételeket. Az alapítványok, az egészségügy eddig is megszenvedte a pénznélküliséget, a hírek szerint ez 2009-ben még tovább súlyosbodhat. Kevesebből kell ugyanazt a minőséget produkálni. Ehhez azonban arra is szükség lesz még nagyobb mértékben, hogy a civilek összefogása mozgósítsa az erőtartalékokat.
Gerendás Péter és a Polip együttes is az ügy mellé állt, példát mutatva mindenkinek, a nehéz helyzetben sem szabad kivesznie a legfontosabb értékeknek. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szeretet, a segítés, a támogatás a mindennapi életünk része kell, hogy legyen. Azok, akik december 20-án jegyet vettek a Jótékonysági Koncertre, melynek a Szakkórház Lovagterme adott otthont, példát mutattak abból, hogyan lehet az elesettebb embertársainkon segíteni. Az összegyűlt bevételből 200 ezer forintot utalt át a META Klub a Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének, 100-100 ezer forintot pedig a Szakkórház Gerontopszichiátriai és Rehabilitációs részlegének. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy nehéz helyzetben lévő embertársainkon segíthettünk!

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux