Névadónkról

Az orvosi szakmában kiemelkedő elismertsége és méltó életpályája ösztönözte Szakkórházunk vezetését arra, hogy az intézmény Sántha Kálmán nevét vegye fel.
Sántha Kálmán elismert orvosprofesszor ideg és elmekórtani kutatásaival méltó hírnevet szerzett a hazai és a nemzetközi tudományos életben. 1936-tól egy évig Rockefeller ösztöndíjjal a kanadai Montreal Neurológical Institut-ban, valamint az Egyesült Államok több intézetében képezte magát, számos tudományos fokozatot elért. A Debreceni Egyetem dékáni tisztségét 1944-ben, a legkritikusabb időkben vehette át. Az ő gyors és hatékony működésének volt köszönhető, hogy a háború után a Debreceni Tudományegyetem volt az első működő egyetem Magyarországon.

A Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező, majd rendes tagjává választotta, 1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el tevékenységét. A professzor azonban nem igen vonhatta ki magát a történelem és a társadalom nagy mozgásaiból. Sántha Kálmánt pedig egész neveltetése, racionális világlátása, feltétlen tárgyilagossága, mélységes embersége és segítőkészsége, radikális következetessége és megalkuvást nem tűrő tisztessége eleve érzékennyé tette mindenféle elnyomással, hatalmaskodással, ostobasággal, sunyisággal, álnoksággal, képmutatással szemben. A rendszer „ügyet” kreált ellene, az Akadémia kizárta soraiból, az egyetemről eltávolították. A támadások meggyengítették szervezetét, az 1956-os forradalom leverése után decemberben halt meg.

Olyan ember volt, aki mindenkinek megadta a neki járó tiszteletet. Munkatársait a betegekkel való törődésre tanította. De megtanította a körülötte dolgozókat arra is, ami az a legmagasabb rendű öröm, boldogság, amit a szakma végzése adhat.

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux