Az ápolókat köszöntjük

Az Ápolók Nemzetközi Napja, május 11-e, az egyik legkiemelkedőbb eseménye az egészségügyi intézményeknek. Ezen a napon köszönhetjük meg azt az áldozatos munkát a szakdolgozóinknak, ahogyan a mindennapokban sokszor fáradtságot nem ismerve, saját gondjaikat háttérbe szorítva ápolják a betegeket.

A hagyományokhoz híven 2012. május 11-én, ünnepi műsor keretében adja át az Egészségügyi Holding Zrt. és tagkórházai vezetése a Megyeháza dísztermében a kiemelkedő munka elismeréseit.

Az ápolás megteremtőjeként emlegetett Florence Nighingale-t gyakran lámpással a kezében ábrázolják a festményeken, hiszen a krími háborúban lámpásával a kezében látogatta fáradhatatlanul a betegeket. Az ápolás megteremtőjére, szellemiségére is emlékezik a szakma ezen a napon.

Részletek a csatolt mellékletekben.

In memoriam Dr. Vágvölgyi János


Hogyan közelíthető meg egy olyan ember szelleme, aki emberként és orvosként gazdag életet élt, melyet nehezebb felmérni, mint egy csodás kaleidoszkóp ezernyi villanását.
Kevés ember mondhat magáénak olyan szerteágazó és minden területen kiemelkedően sikeres életpályát, mint Dr. Vágvölgyi János főigazgató.

1962-ben végezte el a Semmelweis Orvostudományi Egyetemet, orvosi pályáját sebészként kezdte. 1979-től dolgozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórházban először főigazgató-helyettesként, majd 1980-tól főigazgatóként. 1991- 1999 között a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház főigazgatói feladatait látta el. Aktív éveiben is megbecsült orvos, szakember, elismert vezető volt.

Kórházteremtő egyéniség, ember és barát volt a szó legnemesebb értelmében. A Jósa András Kórház főigazgatójaként felismerte a sürgősségi betegellátás jelentőségét, bábáskodott az ország első sürgősségi osztályának létrehozásában. A nagykállói Pszichiátriai Szakkórház vezetőjeként a pszichiátriai betegek stigmatizációja ellen küzdött, modern, a pszichiátriai rehabilitáció követelményeinek megfelelő intézményt hozott létre. Munkatársai, vezetőtársai, kollegái mindig számíthattak megértésére, támogatására, bíztató szavaira. Szorgalma, kötelességtudata, embersége miatt munkatársai, betegei szerették és tisztelték. Élete, munkássága, humanitása, a beteg ember iránti tisztelete példaértékű volt.

Munkásságának elismeréseként 1998-ban Nagykálló, majd 2007-ben Nyíregyháza város díszpolgári címmel tüntette ki.
Meggyőződését következetesen vállaló ember volt: adasson meg neki, hogy halálában hite szerint nyerjen új életet!

Emlékét szívünkben megőrizzük!

Látogatási tilalom a Rehabilitációs Osztályon

A Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Nonprofit Kft. vezetése ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy látogatási tilalmat rendelt el, a kórház nagykállói, Bátori úti részlegén található Rehabilitációs Osztályán. A látogatási tilalom bevezetésére az osztályon megjelenő szezonális influenza továbbterjedésének megakadályozása miatt van szükség, mind a betegeink, mind a hozzátartozók érdekében.
Az elmúlt hetekben ugyanis országos viszonylatban megszaporodtak az influenza gyanús megbetegedések és a hurutos, légúti fertőzések.

A látogatási tilalmat az intézmény vezetése 2012. március 9-től visszavonásig rendelte el.
Az osztályon ápolt betegink hozzátartozói a www.kallokorhaz.hu vagy a www.ehzrt.hu internetes oldalon, illetve a médián keresztül tájékozódhatnak a tilalom feloldásának időpontjáról.

További részletek a csatolt mellékletben.

A PSZICHIÁTRIAI ZAVAROK ASPEKTUSAI

„A PSZICHIÁTRIAI ZAVAROK ASPEKTUSAI” címmel POSZTGRADUÁLIS TUDOMÁNYOS pontszerző (6 kredit, Kódszám: DEOEC/2012 I./00298)
TOVÁBBKÉPZÉST szervezünk PSZICHIÁTEREK, PSZICHIÁTER REZIDENSEK, HÁZIORVOS KOLLÉGÁK részére, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait.

Időpont: 2012. március 22. (csütörtök) 14.00 óra
Helyszín: Sántha Kálmán Szakkórház Non-profit Kft. Oktató Terem
4320 Nagykálló, Szabadság tér 13.

Előadók:

  • Dr. Dobra Mária, osztályvezető főorvos - Krízishelyzetek kezelése, krízisintervenciók, suicid magatartás
  • G. Tóth Anita, szakorvos - Suicid magatartás az irodalom tükrében
  • Taskó Edina, pszichológus - Suicidium veszélyeztetés különböző korosztályokban intervenciós technikák

Tesztírás

Az alábbi linken letölthető a jelentkezési lap!

Dr. Erdélyi Ágnes
Orvos-igazgató

Legyen egy kék napod!

Az Egészségügyi Holding Zrt. támogatásáról biztosította a Nyíregyházi ILCO Egyesületet, hiszen a vastagbélrák veszélyeinek felismerése, a szűrés fontosságának népszerűsíítése a holding és tagkórházainak prevenciós tevékenységével is összhangban van. Az egyesület és a holding közös szervezésében március hónapban két rendezvénnyel, figyelemfelhívó
akcióval szeretnénk az emberek figyelmét felhívni arra, hogy az egyre gyakoribb bélrendszeri daganatok megelőzhetőek, gyógyíthatóak.

A Legyen egy kék napod, ill, a KÉK NAP rendezvényeinek időpontjáról a mellékletekre kattintva tájékozódhat!

FOTÓKIÁLLÍTÁS A VESE VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL

A Vesebetegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete fotókiállítást tart a Vese Világnapja alkalmából 2012. március 7-én a Korzó Bevásárlóközpontban. Az érdeklődők nemcsak a kiállítás képeit tekinthetik meg, hanem a megnyitót követően vesebetegség témakörben 3 rövid orvosi előadást is meghallgatnak.

Megnyitó időpontja: 2012. március 7. (szerda) 13.00 óra

Megnyitó és fotókiállítás helyszíne: Korzó Bevásárlóközpont 3. emeleti „A” és „B” épületet összekötő híd (4400 Nyíregyháza, Nagy Imre tér 1.)

A rendezvény programja az alábbi linken letölthető.

A Szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!

HAEMATOLÓGIAI TUDOMÁNYOS ÜLÉS

"Korszerű haematológiai ismeretek belgyógyászok, szakorvos jelöltek és háziorvosok részére" címmel tudományos ülés kerül megrendezésre 2012. február 24-én 13.00 órától a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Sebészeti tömb Nagyelőadó termében.

A tudományos ülés orvosok részére pontszerző (10 pont)!

A részletes programot az alábbi linken tölthetik le!

A Szervezők minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!

Rákbetegek a Rákbetegekért tavaszi rendezvény

A Rákbetegek Országos Szövetsége Napforduló Szolgálat Nyíregyháza 2012. február 23-án 10.00 és 14.00 óra között tartja tavaszi rendezvényét a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. Sebészeti tömb Nagyelőadó termében, amelyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!

A rendezvény célja: tavaszi egészség rendezvény, ismeretek átadása, bővítése, mely az egészség megőrzését és a rehabilitációt segíti.

A szakmai rendezvény témái:

  • A méhnyak-rák elleni küzdelem, szűréssel és méhnyak-rák elleni oltással – Dr. Molnár Balázs szülész-nőgyógyász szakorvos
  • Fej-nyaki daganatok: Beteg –együttműködés-életmódváltoztatás szerepe a gyógyulásban, a megelőzésben – Dr. Olajos Judit onkoradiológus főorvos, életmód tanácsadó
  • A dohányzás ártalmai, rizikófaktorai – Dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász főorvos
  • A lélek ápolása, pszichés megbetegedések megelőzése. Kihez forduljunk segítségért? – Husztiné Hajdu Erika szakpszichológus
  • A mozgás szerepe, helye az egészséges életmódunk kialakításában és a betegségek megelőzésében – Dr. Farkas Benjaminné szakgyógytornász

A fentieket kívül gyógyászati és rehabilitációs segédeszközök is kiállításra kerülnek, valamint tanácsadásra is sor kerül.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Rákbetegek Országos Szövetsége
Napforduló Szolgálat

Nemes cél érdekében sportoltak a nyíregyházi általános iskolások

Első alkalommal rendezett jótékonysági sportgálát a Rádió 1 és a Kelet-Magyarország hétfő délután Nyíregyházán.

A sportgálán a megyeszékhely 5 általános iskolája képviseltette magát, a diákok pedig sor-és váltóversenyben mérték össze gyorsaságukat a Bem József Általános Iskola tornacsarnokában. A gálán kiemelkedően teljesítettek a csapatok, és nagy küzdelem során a házigazda Bem Iskola együttese bizonyult a legfürgébbnek, így ők gazdagodtak az első helyezettnek járó aranyéremmel.

Az ezüstöt érő második helyet a Móra Ferenc, míg a bronzérmes harmadik helyet a Jókai Mór Református Általános Iskola diákjai vihették haza.

A jótékonysági rendezvényen nem voltak szűkmarkúak az adományozók, hiszen közel 100 ezer forint gyűlt össze, amelyet a szervezők a Jósa András Oktatókórház Beteg Gyermekekért Alapítvány számára ajánlottak fel.

Lélekre hangolva

A Lelki Egészség Világnapjáról 1992 óta emlékeznek meg minden év október 10-én. A világnapot a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezte, az elmúlt években világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez.

A legfrissebb európai felmérések szerint- melyekben összesen 30 ország 500 millió lakosát szólították meg- a megkérdezettek 38 százaléka számolt be mentális eredetű, pszichés problémáról vagy betegség meglétéről. A szomorú statisztikát Prof. Dr. Polgár Péter, a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház ügyvezető igazgatója ismertette a Lelki Egészség Világnapján, a szakkórház ünnepi rendezvényén.
Az intézmény évek óta többek között ezen a napon is a fiatalokat, a mentálhigiénés szakembereket szólítja meg programjaival, hiszen ők azok, akik formálják a közvéleményt illetve a fiatal generáció fogékony még a szemléletváltásra. Ahogy az életmódunk is mutatja, a gondolatainkon, cselekedeteinken, hozzáállásunkon van mit javítani. Titkon mindenki egy hosszú és egészséges, harmonikus életben reménykedik, de vajmi keveset teszünk meg érte. Magánemberek, politikacsinálók, egészségpolitikusok sem veszik még talán olyan komolyan azt a tényt, amelyet már a medicina régen hangsúlyoz: a test csak a lélekkel együtt képes egészségesen működni, hiszen a testi eredetű problémáinknak nagy részéért felelős mentális állapotunk.
A Sántha Kálmán Szakkórház világnapi rendezvényén az előadások, játékok, tesztek abban segítettek, hogy az érdeklődők minél több információval rendelkezzenek arról, hogy a mindennapok nehézségeiben milyen megküzdési stratégiák szolgálják a mentális egészség megtartását.
A Mentális Egészségnagykövet tisztjét egy évre Pregitzer Fruzsina színművész vállalta fel. A Móricz Zsigmond színház művésze hisz abban, hogy belső egyensúlyunk, harmóniánk sok nehéz pillanatban tud bennünket megvédeni. Nehéz napok, hetek, hónapok, sőt évek pedig egyre több ember életében adódnak.
Dr. Erdélyi Ágnes a szakkórház orvosigazgatója a mentális egészség társadalmi-gazdasági rizikófaktorait sorolta a rendezvényhez kapcsolódó kiállítás megnyitóján. Dr. Kokas Karolina Eszter „Szememmel látlak - életek és soros a pillanat tükrében” címmel nyílt fotókiállítása éppen a mélyszegénységben élő emberek életébe ad bepillantást. Az orvosigazgató arra hívta fel a figyelmet, milyen hosszú távú következményei vannak a szegénységnek, a pénzügyi gondoknak, a szociális jogfosztottságnak akkor, ha ezeket az embereket magukra hagyjuk. Mint mondta, a mentális problémákkal küzdők felkarolása nem csupán orvosi és egészségügyi feladat, össztársadalmi összefogás kell ahhoz, hogy az egyre gyakoribb pszichés problémákkal küzdőkön segíteni tudjunk.
Ennek a gondolatnak jegyében született meg az ötlet még 2010-ben Dr. Móré E. Csaba, a Szabolcs-Szatmár-bereg Megyei Mentálhigiénés Közalapítvány elnökében. A közalapítvány életre hívta az Animus Anima díjat olyan emberek és szervezetek elismeréseként, akik sokat tesznek embertársaik mentális segítése terén. A díj Nyilas Sándor, a szakkórház keramikusának alkotása. Az idén a közéleti kategória díjazottja Százvai László református lelkész, a média kategóriában a Retró Rádió, a civil kategóriában pedig a Pszichotikus Betegségben Szenvedők Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Érdekvédelmi Egyesülete vehette át az elismerést.

Powered by Drupal on Debian GNU/Linux